Albérlet felmondása

Albérlet felmondása - minden, amit tudni érdemes

A tökéletes albérlet megtalálása mellett az albérlet felmondása is okozhat kellemetlenségeket, akár elhúzódó megbeszéléseket. Most összegyűjtöttük, milyen lehetőségek és kötelezettségek merülnek fel a felek részéről, mire kell odafigyelni ebben a folyamatban.

Van élő szerződés?

Az első és legfontosabb kérdés, hogy van-e élő szerződés a felek között. Nem győzzük hangsúlyozni ennek fontosságát, hiszen a szerződésnek olyan elemeket kell tartalmaznia, mint hogy

  • határozott, vagy határozatlan idejű-e a bérlés,
  • határozott idejű szerződés esetén pontosan mikor esedékes a kiköltözés,
  • melyik fél mikor és milyen indokkal mondhatja fel az albérletet,
  • kiköltözés előtt mennyi idővel kell jelezniük egymásnak a feleknek,
  • a kauciót mikor és hogyan kapja vissza a bérlő,
  • az ingatlant milyen állapotban és milyen módon adja át a bérlő.

Ha ezek a körülmények mind tisztázottak, könnyű a dolgunk, hiszen a szerződés szerint járhatunk el, amibe a másik fél is előzetesen beleegyezett.

Lejárt a szerződés?

Hosszútávú bérlés esetén előfordul, hogy a szerződés lejártával “minden marad ugyanúgy”, viszont a szerződést nem újítják meg. Ez kevésbé szerencsés helyzet, hiszen gyakorlatilag a felek együttműködésén és jóindulatán múlik a békés megegyezés. Ebben az esetben is érdemes első körben a szerződés szerint eljárni, hiszen alapvetően volt egy megállapodás, mindössze a dátumok változtak, a felmondás egyéb körülményei nem.

Mit mond a törvény?

Határozatlan idejű szerződés esetén

Az albérlet felmondása akár indok nélkül is felmondható, a szerződésben foglalt határidőket tartva. Ebben az esetben a felmondással mindkét fél élhet, azonban minden esetben írásban kell nyilatkozni róla.

Lehetőség van rendkívüli felmondásra is, amennyiben a tulajdonos nem biztosítja az ingatlan rendeltetésszerű használatát, vagy épp a bérlő részéről rongálás vagy hátralékfelhalmozás keletkezett.

Határozott idejű szerződés esetén

Mivel itt meghatározott ideig tart egy szerződéses viszony, rendes indoklás nélkül nem mondható fel. Ha a szerződésben szerepel esetleges felmondással kapcsolatos megállapodás, úgy az érvényes a határidő lejárta előtt, azonban, ha ilyen rész nincs, a törvény értelmében a szerződés felbontható:

  • közös megegyezéssel,
  • a lakás megsemmisülésével,
  • rendkívüli vagy rendes felmondással,
  • a bérlő halála esetén, ha a bérleti jog nem örökölhető,
  • új tulajdonos esetén, ha a bérlő a bérleti viszonnyal vagy annak feltételeivel megtévesztő volt.

Tanácsaink

A bérlés során elengedhetetlen a kölcsönös szimpátia és bizalom, azonban az ördög nem alszik, sosem tudható előre, hogy milyen változások következnek be akár a világban, akár a felek életében. Éppen ezért mindenkinek javasoljuk, hogy csakis szerződéssel költözzön albérletbe / adja ki az ingatlanát. A szerződés mindkét felet ugyanúgy védi, és minden kérdéses esetre egyértelmű megoldást kínál.

Bármilyen módosításról történik egyeztetés, az mindig kerüljön a szerződéshez kiegészítésként! Csak az adhat jogi biztonságot, ami írásba van foglalva.