Megmondom őszintén, én még életemben nem hallottam olyat, hogy két ember akkor szakított egymással, miután összeköltöztek, mert rájöttek, hogy nem tudják egymást így elviselni.

Ennek ellenére az általános vélemény az, hogy ez egy kapcsolat első igazi próbatétele. Ha valakivel az ember össze akar költözni, annak többnyire az oka az, hogy szereti, és minél több időt szeretne vele lenni. Azzal a gesztussal, ha a másiknak felteszem a nagy kérdést, tulajdonképpen azt mondom ki, hogy mától kezdve soha többé nem akarok nem melletted felébredni. Arról nem is beszélve, hogy ennek általában előzménye, hogy a pár nagyon sok időt töltött együtt – egymásnál. Aztán amikor már megunják, hogy hol itt, hol ott lakjanak, akkor jön a korszakalkotó ötlet, nevezetesen, hogy „bútorozzunk össze.”

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy fontos lépés

Tény, hogy amikor két emberben megfogalmazódik az összeköltözés gondolata, az már a kapcsolatot is fémjelezi. Ismeretségüknek ez egy újabb, fontos lépcsőfoka. Ilyenkor szokott a dédunokára vágyó nagyi szeme felcsillanni, lelki szemei előtt ő már az esküvőt is látja, és gyermeksikolyoktól hangos a ház. (Ha engem kérdeztek, szerintem az én nagyim már akkor az esküvőt tervezi, ha egy fiúról kedvező véleménnyel vagyok az első randi után).

Nos tehát, fontos lépés, de nem szabad belegörcsölni. Ami nagyon fontos, hogy akkor tegyük meg, ha valóban szeretnénk. Külső nyomásnak, szülői-baráti elvárásoknak, a kedvesünk szemrehányó tekintetének ne engedjünk, mert sosem szül jó vért, ha a szándék nem belülről fakad.

Összeköltözni, de hova?

Két eset jelenthet különösen gondot: ha senkinek sincs saját (akár bérelt) lakása, és ha mindkét félnek van.

A senkinek nincs: - kézenfekvő a közös albérlet. Az összeköltözés azért is állítja nehéz helyzet elé a feleket, mert ha tegyük fel, előbb nem is, most felszínre buknak az esetleges anyagi különbségek. Éppen ezért az anyagiakat, a vállalható költségeket előre tisztázzuk, illetve, hogy ki, mit fog, és hogyan fizetni. Nem mindig egyszerű, de némi kompromisszummal megoldható.

Ha mindkét fél egyedül élt korábban: ha valaki egyedül él, főként, ha huzamosabb ideig, bizony kialakulnak szokásai, rigolyái, „szabályai”, amelyekből nem, vagy nem szívesen enged. Apróságok, mint például hogyan tartja a fűszereket, hogyan, mikor fizeti be a számlákat, nem szereti a morzsás asztalt, vagy a klisé: finnyás a vécédeszkára. Feladni a személyes szabadságot, igazodni a másikhoz bizony sokszor nem egyszerű. Különösen igaz ez felnőtt harmincasokra, vagy afelett, akik talán már nehezebben is változnak. Problémát jelenthet esetleg az is, hogy kihez költözzenek össze? Ki engedi be a másikat a személyes terébe ilyen szinten, ki adja fel a szabadságát megmásíthatatlan módon (hiszen ha rosszul sül el, lássuk be, elköltözni könnyebb, mint a másikat kirakni). A beköltözőnek pedig igazodnia kell, otthon érezni magát egy új környezetben – mert ha korábban nyilván járt is a lakásban, aludt is ott, töltött napokat – otthonként tekinteni rá egészen mást jelent. Sokat segít, ha ilyenkor saját kézjegyünket hagyhatjuk a lakáson, egy kis dísz, fénykép, miegymás, amitől jobban a magunkénak érezzük – feltéve, hogy kedvesünk nem kap rohamot az ajtóra akasztott „Isten hozott” felirattól, vagy a sarokba pakolt könyvtártól.

Sokat segít, hogy mindketten otthon érezzük magunkat, ha a lakást együtt újítjuk fel.

Ha a felek nehezen egyeznek meg arról, melyikük lakása legyen mostantól a közös otthon, megoldást jelenthet, hogy egy harmadik lakásba bútorozzanak össze. Itt mindketten ugyanolyan esélyekkel indulnak, együtt, közösen tudják kialakítani az életteret, melyben onnantól kezdve együtt kívánnak létezni. Ilyenkor nézzenek közösen albérletet, menjenek el, vitassák meg, fontos, hogy együtt, hiszen ez egy fontos döntés, és mint olyat, közösen kell meghozni. Rendezzék be együtt, beszéljék meg előre, hogy ki mit hoz a saját otthonából. (A sajátot esetleg ki lehet adni albérletbe.)

Összeköltözni, az életünket összekötni nem egyszerű döntés. Alapos átgondolást, következetességet, fizikai és lelki korlátokat szab. Cserébe azonban kapunk valamit, ami addig nem volt a mienk: az összetartozás visszavonhatatlan és oltalmat nyújtó érzését.